2020. október 13., kedd

A nagy bútorkaméleon

 

A nagy bútorkaméleon


Avagy a Domus-tól az XXXLutz-ig

A régi budapesti Domus (micsoda nosztalgia!) áruházzal szemben az 1990-es évek elején felépült és megnyitott az első nyugatról hazánkban is terjeszkedni kezdő professzionális bútoráruház. Ez volt a Michelfeit. Vagyis Sepp Michelfeit és Walter Prüfert közös vállalkozása. Többen már el is felejtettük talán, hogy volt ilyen, hiszen napjainkra már mindannyiónk gondolataiban ezek az áruházak KIKA névként élnek bennünk és már csak nagyon kevés olyan vásárló lehet az országban, aki a Michelfeit elhíresült reklámszlogenjére is emlékszik még, ami kb. így hangzott akkor: „nicht zu weit zum Michelfeit”. A ’90-es évek végére már három áruházzal büszkélkedhetett, hiszen az M0-ás és az akkor újonnan épülő CORA (micsoda nosztalgia megint!) mellett nyitotta meg harmadik üzletét. Ha emlékezetem nem csal, akkor ez olyan ’98-’99 körül lehetett. Azután ahogyan ez lenni szokott -ki tudja miért?- elkezdődött a szokásos lejtmenet. Rebesgették, hogy Michelfeit urat valami vadászbaleset érte, a fia meg talán nem volt a helyzet magaslatán, de ez csak amolyan bútorkereskedő-backstage szünetben a függöny mögött suttogó infó volt már akkor is, a teljes igazságot meg még a mai napig sem tudjuk. Ennek a lejtmenetnek volt az első előszele az akkor óriási slágernek számító Pólus Center-ben bérelt Michelfeit üzlet alapterületének csökkentése, majd ’99 év végén a teljes Pólus Center üzlet is bezárásra. De ide még majd visszakanyarodunk.

Sepp Michelfeit és lánya

Az 1942-ben született Rudolf Leiner és veje Herbert Koch sem ismeretlen a szakmában. Míg az egyik a Leiner áruházak felépítésében szerzett magának hírnevet Ausztriában, addig Herbert Koch pedig 1973-tól szépen felépítette mellette saját kis 60 áruházból álló birodalmát, amely a Leiner áruházakhoz képest már nem egy lokális csak Ausztriára fókuszáló helyi márka volt, hanem nemzetközi szinten is terjeszkedett. Ez volt a KIKA. A szakmában így mindenki csak Leiner/Kika néven ismeri őket, bár szakmailag, arculatban, célközönségben a két áruházlánc eltér ugyan, vállalatirányításban, egy részben a beszerzésben és többé-kevésbé a tulajdonosi rétegben azonban továbbra is egy családi vállalkozásról beszélhetünk.

És hogy hogy jön ez most ide? Egyszerű. 1999év végétől első lépésben a Leiner/Kika először alacsony részesedéssel bevásárolja magát, majd rövid idő és további két elegáns lépés után teljesen felvásárolja az akkor már erősen meggyengült és még megmaradt Michelfeit áruházakat. Szegény Michelfeit és szegény Josef Michelfeit úr. De hát ilyen a piac, kis halak, nagyhalak, ahogyan az lenni szokott. Mielőtt azonban hatalmas oroszlánkönnyeket kezdenénk el morzsolgatni, Michelfeit úr ezekkel a tranzakciókkal felkerült a 100 leggazdagabb osztrák listájára, ami azért valljuk be: szép dolog lehet. Már csak anyagi szempontból nézve is… Szóval Michelfeit ugrott.

Herbert Koch és felesége

A kétezres évek elején már hét áruházzal képviselteti magát a KIKA Magyarországon, az (mai napig is a Róbert Károly körúti Gigamatrac mellett lévő) angyalföldi KIKA zászlóshajóján kívül Budapesten az M5 és Budaörs, Pest-környékén a törökbálinti KIKA és néhány B-típusú áruházzal egy-két vidéki városban, mint Pécs, Győr van jelen az országban.

Persze mint a brazil szappanoperákban azt már megszokhattuk, most is történni fog valami. Természetesen a KIKA bajba kerül -vagy nem tudni mi van a háttérben- és amíg Koch úr ausztriai birtokán két wiener melange között elfogyasztott hagyományos osztrák apfelstrudeljét eszegeti ezüst kis villácskájával, addig a német származású, de immáron dél-afrikai bejegyzésű Steinhoff csoport -hasonlóan az előző ügymenethez előszőr be- majd felvásárolja a KIKA áruházakat. Persze a Steinhof csoport itthon teljesen ismeretlen, ez azonban csak részben igaz, hiszen a kulisszák mögött titkoltan-nem titkoltan a Steinhoff csoport tulajdonolja ebben az időben Kika, az Extreme Digital és Pepco üzletlánc. Szóval Michelfeit ugrott, KIKA ugrott.

Bruno Steinhoff

De jajj! Hát igen. Mindig ez a „jaj”. Már-már azt hihetnénk, hogy bútor kaméleonunk kusza története ezen a ponton végre véget ért, de nem. Nem-nem. Történt ugyanis, hogy a KIKA üzleteket is tulajdonló, Németországban is meghatározó méretű Steinhoff csoport elkezdte babrálni a könyvelést. Persze itt nem olyanra gondolunk, hogy a benzinkútnál az üzemanyaggal elszámoltak véletlenül egy Mars csokit is. A jelentések szerint vadul mozgatták, szépítették, kozmetikázták a számokat és tették ezt olyannyira, hogy lebuktak. Persze a részvényesek ilyenkor nem örülnek, elveszik a bizalom, a befektetők mentik a pénzüket, az adóhatóságok sem boldogok. Szóval ebben a pillanatban senki sem boldog steinhofféknál. Az eredetileg is magyar tulajdonú Extreme Digital is veszi a lapot és Várkonyi Balázs és Kelemen Gyula tulajdonosok vezénylésével élve az alkalommal visszavásárolják az anno eladott 50,4%-os tulajdonrészüket a Steinhoff csoporttól. Bravó, pontosan így kell csinálni.!


Tovább is van, mondjuk még? Hát igen. Ezen a ponton kellene megszabadulni a nem is olyan régen vásárolt KIKA áruházaktól is, amíg még a portfólióban van valami értéke ezen kis szeletnek. Egyébként 2018-at írunk kb. tehát nem is volt olyan régen a dolog, már nem is annyira távoli történelem. Szóval Michelfeit ugrott, KIKA ugrott és Steinhoff is nemsokára ugrik, de előbb megállnánk egy kicsit.


Na. Szóval itt egy kicsit megállnánk. Nem is azért, mert meg kellene állni, sokkal inkább azért, mert van itt egy kis érdekesség is a száraz adok-veszek, arculatot átfestegetek, logókat átragasztgatok, boltokat átnevezgetek történetben. Mégpedig Benkő úr. Vagyis a Benkő család már Ausztriában született sarjáról ejtenénk néhány szót, aki persze (ezt nem tudom persze biztosan) már nem magyar. Szóval René Benko végigbukdácsolta az általános iskolát, voltunk ezzel így páran. Az érettségi is csak többszöri nekifutással jött össze (ez is sokunknak ismerős lehet). Elkezdte ugyan, de abbahagyta a gazdasági főiskolát. Óvónő anyuka, hivatalnok apuka, érettségi. Semmi pénz. Ennyi. Ekkor 18 volt. 20 éves korában vett Ausztriában egy egészségügyi központot. Is! Benko úr idén 37 éves lett, ez mondjuk nem akkora dolog, de ha hozzátesszük azt, hogy ingatlanbefektetéseinek köszönhetően napjaink 10 leggazdagabb osztrákja között foglal helyet -na így már izgi. A nulláról persze. Szóval Benko úr gazdag családi háttér nélkül, nulla schilling kezdőtőkével, felsőbb tanulmányok nélkül eljutott oda ahova és most éppen azon gondolkodik, hogy megveszi a KIKA áruházakat. De bevásárolta vagy megvette? az osztrák Kurier-t és a Kronen Zeitung-ot is, ez talán az osztrák napilap piac 80%-a lehet vagy mindegy is. Szóval KIKA. Benko úr óvatosan megkérdezi, hogy hány darab ilyen áruház van, mondják neki, hogy herr Benko körülbelül olyan 68 db különböző méretű lehet. Benko úr benyúl a zsebébe és udvariasan kiteszi azt a 180 milliárd forintot az asztalra, amiben megegyeztek. Így jutottunk el Michelfeit úrtól, Robert Koch-on keresztül, a Steinhoff csoporton ét egészen Benkő -bocsánat!- Benko úrig és az ő általa birtokolt Signa csoportig. És még mindig 2018-at írunk. Szóval Michelfeit ugrott, KIKA ugrott. Steinhoff ugrott.

Sebastian Kurz osztrák kancellár és René Benko

Hát persze, hogy nincs vége. És igenis: „hát”-tal kezdjük a mondatot…

Hát nem. Richard Seifert és Gerta Lutz nem repülték át először az óceánt, még csak nem is ők voltak az első osztrákok, akik oxigénpalack nélkül mászták meg a Mount Everest titokzatos csúcsát, de nem is a német „Szomszédok” sorozat főszereplői. Ők csak bútorkereskedők. Persze nem akármilyenek. Európa egyik legnagyobb, az utóbbi években a legdinamikusabban fejlődő bútoripari vállalkozását építették fel az elmúlt közel 50 évben. 1973-tól egészen 1999-ig átlagosan -főként az utóbbi években- évente hat bútoráruházat nyitottak, ezzel többek között a Lutz csoport egyike lett a húsz leggyorsabban fejlődő vállalkozásnak Európában. Ha bútorról beszélünk Nyugat-Európában, akkor az IKEA és a Lutz csoport viszi a pálmát. Apró érdekesség csak, hogy míg például a szomszédos Ausztriában a XXXLutz név ismertsége az emberek között 98% (vajon ki lehet a 2% aki nem ismeri? Olyan lehet náluk, mint nálunk az, hogy: POSTA), addig ugyanebben a társadalmi közegben a az IKEA ismertsége „csak” 94% (vajon ki lehet a 6% itt is?)

Richard Seifert

Ugye, ha egy üzlet beindul, akkor nincs megállás. A Seifert-Lutz házaspár sem tudott leállni, jól is tették, hiszen 2013-ra 800 dolgozóval és 1,25 milliárd Euro-s árbevételével a legnagyobb területtel rendelkező és a legnagyobb forgalmat bonyolító osztrák bútoráruház lánccá nőtték ki magukat. 2010 évben már az oroszlán barlangjába is bemerészkedtek és hazai pályán mentek neki a rivális bútorszörnyetegnek. A svédországi IKEA-nak. Az első XXXLutz áruház tehát ebben az évben nyílt meg Svédországban is. És nyílnak és nyílnak és nyílnak… Persze zárnak is néha. Néha eléggé nem szépen. De ez most nem a témánk. Üzletbezárásokról most inkább nem írnék. És nem azért, mert nem lenne érdekes tanulmány például a 2013-as müncheni boltbezárás vagy annak módja és a végkielégítések körüli hercehurca, hanem azért, mert nem szeretnénk egyből más színben feltüntetni egy éppen csak hazánkba érkezett vállalkozást. Még azt mondanák, hogy „ezek a magyarok, hogy milyen rosszindulatúak, mennyire negatívak és mennyire csak a rosszat látják meg mindenben. Na ézért tartanak ott, ahol…”. Na ezt a luxust ugye nem szeretnénk megengedni XXXXXXLutz sajtóosztályának sem, így tényleg inkább egy amolyan bizalomépítő, kedvcsináló kis összefoglaló-szösszenetre gondoltam én is. Tulajdonképpen már meg is történt.

 

Annyira nem értek a business-hez, valamiért és valahogyan azonban mindig képbe kerülnek tőkések, befektetők. A Lutz csoportnál sincsen ez másképpen, hiszen 2016 óta 50-50% tulajdonban a francia Clayton, Dubilier & Rice befektetési vállalattal közösen irányítják az immáron 302 üzletházból álló Lutz vállalatbirodalmat. Bár Richard Seifert társalapító társtulajdonos 2017-ben sajnálatos módon a 67 éves korában elhunyt, helyét az alapító fia a 34 éves Michael Seifert vette át, aki hasonló ambícióval, rátermettséggel és tudással képviseli a tovább a Lutz csoport érdekeit. Bár azt tapasztaltam eddigi szakmai utam során, hogy a nagy európai cégek esetében, ahol több országban is folyik tevékenység és akiknek Magyarországon is vannak érdekeltségeik, na szóval azt tapasztaltam, hogy többnyire az excel tábla alján szoktunk lenni amikor forgalomról, nyereségről, meg ilyen száraz és lényegtelen dolgokról van szó. Na jó, lehet, hogy nem a legalsó sorban, de minden kétséget kizáróan azokban a sorokban, amikre a fontosabb értekezleten már általában nem jut idő.

Ennek ellenére (vagy éppen ezért) valahogy ment a seft a háttérben, így Benko úr nem sokat melengetett nem is olyan régen megszerzett legújabb ingatlanbirodalma fölött, hiszen az szépen és csendesen átvándorolt a Lutz csoporthoz, hogy XXXLUTZ néven „új” áruházlánc jöhessen létre Magyarországon (is) Szóval Michelfeit ugrott, KIKA ugrott, Steinhoff ugrott, Signa csoport (emlékszünk ugye? tudják: Benko úr) ugrott. Most éppen Lutz van. Na bumm. Volt már ilyen. Vagyis ilyen még nem volt…

 

A nagy család: XXXLutz, Mömax, Möbelix

De egy kicsit még visszakanyarodva a Lutz csoport bemutatásához, hiszen végülis ezért íródott ez a cikk. Szóval Seifert bácsi és Lutz néni nem nézték tétlenül végig az elmúlt közel 50 évet, egészen takaros kis birodalmat gyűjtögettek össze, igazából még leírni is fárasztó a számokat, nem hogy ennyi üzletet megnyitni, berendezni, dolgozókkal és termékkel feltölteni, stb. Tehát a 2020-as állapotnak megfelelően néhai Seifert bácsi és Lutz néni 96db XXXLutz   64db Mömax   66db Möbelix boldog tulajdonosai lettek. Azért ez -mondjuk meg őszintén- : nem semmi! Gratulálunk!

És, hogy mire számíthatunk? Reklámokat tekintve 1999-től fut a Putz-család szituációs komédiáira épülő reklámkampány Ausztriában, amely egyszerű, szórakoztató üzenetekkel kerül közelebb vásárlóihoz. Hogy ezek a reklámok a volt szocialista országokban is megjelenek-e majd afelől lehetnek kétségeink, hiszen a német nyelvre íródó szitkomok nehezen interpretálhatók egy más kultúrával és más nyelvvel bíró ország reklámvilágába. De legyen ez a jövő meglepetése.

Mit is várhatunk az XXXLutz megjelenésével?

Ugye a Lutz-csoport eddig is évek óta jelen volt a magyar piacon, azon kedves olvasóinknak, akik esetleg kevésbé informáltak -és miért is lennének jobban azok-, kevésbé tájékozottak a magyarországi bútorpiaci-polipok világában szeretnénk elmondani, hogy az XXL Lutz csoporthoz tartoznak a Mömax és a Möbelix áruházak is, mostanra ért oda a gazdasági környezet, hogy az alsóbb piaci kategóriát kiszolgáló Möbelix, a kicsit feljebb található középkategóriának is nevezhető Mömax után a tehetősebb társadalmi rétegeket is kiszolgálni képes XXXLutz áruházak is megjelenjenek kicsiny országunkban. Ahogyan a vállalati struktúra iménti rövid felvázolásában is láthattuk, árfekvés szerint az XXXL Lutz csoport három részre tagolja saját pozícióját és igyekszik minden gazdasági szinten megcélozni az adott társadalmi rétegek igényeit és anyagi ráfordítási lehetőségeit. (ennél  persze sokkal több érdekeltsége van és tényleg csak a teljesség igénye nélkül: XXXLutz, Mömax, Möbelix, XXXL Neubert, XXXL Hiendl, XXXL Pallen, XXXL Rück, XXXL Emslander, XXXL Bierstorfer, XXXL Mann Mobilia, XXXL Sparkauf, XXXL Gamerdinger, XXXL Gamma, XXXL Lesnina) Ennek fényében a felsőbb rétegeknek évtizedek óta az XXXLuzt márkanevek alatt futó áruházak kínálnak pénztárcához igazított termékcsoportokat természetesen az igényeknek megfelelően magas minőségben és a magasabb minőséghez tartozó magasabb fogyasztói áron. Egyébként a márkák szerinti vásárlói rétegekre történő elkülönülés nem ismeretlen jelenség, hiszen Ausztriában is -cikkünkben is- találkoztunk már korábban is ilyennel. A Leiner áruházak mellett felnövekvő -és a családhoz tartozó Robert Koch által alapított- KIKA áruházak is pont ugyanezt a célt szolgálták anno. Tehát az XXXLutz által megcélzott vastagabb pénztárcával bíró vásárlói rétege után a gyengébb középmezőnyt, az átlagos elvárásokkal és átlagos anyagi lehetőségekkel bíró vásárlóknak kialakított MÖMAX üzletek következnek, míg a diszkont jellegéről, a vékonyabb anyagi forrásokkal rendelkező vásárlók számára kialakított Möbelix választék nyújthat ár-érték arányban talán megfelelő megoldást.

Az a csodálatos Málta

És egy kis érdekesség, ha úgy tetszik: egy kis eredeti magyar rosszindulat. (csak, hogy a sajtóosztály is boldog legyen) Ugye adót fizetni kell. Hogy melyik országban a vállalkozásoknak mennyi társasági adót kell fizetni, azt a mindenkori vezetés dönti el. Itt megoszlanak a vélemények, ahogyan ez már lenni szokott. Az állam általában alacsonynak gondolja, míg a vállalkozások magasnak, de ennek már csak ez a rendje. Aztán meg vannak olyan országok, ahol erről egyeztetnek, számolgatnak és lejjebb viszik a vállalkozások egyik legnagyobb terhét: a társasági adókulcsot. Ausztriában is így volt, leültek, beszélgettek, számolgattak, hogy csak sok az a 43%. 2005-ös osztrák adóreform a társasági adót 43%-ról 25%-ra, így nagyon sok vállalkozás fellélegezhetett, hogy: ez igen! Persze mindig van alacsonyabb, mindig van kisebb, kevesebb, kecsegtetőbb ajánlat. Sőt! Vannak adóparadicsomok is. Ennek a szónak ugyan nálunk nincs jó hangulata. Ahogyan az adóoptimalizálásnak sincs. Mi már csak ilyenek vagyunk, annyit azonban érdemes leszögezni a jófejség kedvéért, hogy az adóoptimalizálás tőlünk nyugatra nem szinonimája az adócsalásnak. Egy offshore cég nyugaton egészen mást jelent, mint kicsíny hazánkban. Persze az eredmény majd egy máshol fizetendő és alacsonyabb adó. Ez tiszta sor. Na így alapított Máltán a a Lutz csoport egy „ilyen” céget. A Máltán alapított  XXXLutz Marken GmbH kezébe kerültek a XXXLutz csoport márkajogai, így a még oly kedvező társasági adókulccsal bíró Ausztria kezéből is kikerül a társasági adó nagy része, hiszen a máltai törvények szerint az ottani társasági adó csak 5%. Az meg ugye még sem 25… Forrás: https://de.wikipedia.org/wiki/XXXLutz

Szóval kalandos kis kaméleon-túránk végéhez közeledünk és tényleg nem maradt már más hátra, mint hogy sok szerencsét, sikeres kereskedelmet kívánjunk legújabb „jövevényünknek”: sok sikert XxxLutz!!!


Üdvözlettel:

Pálinkás László