A nagy bútorkaméleon
Avagy a Domus-tól az XXXLutz-ig
A régi budapesti Domus (micsoda nosztalgia!) áruházzal
szemben az 1990-es évek elején felépült és megnyitott az első nyugatról
hazánkban is terjeszkedni kezdő professzionális bútoráruház. Ez volt a
Michelfeit. Vagyis Sepp Michelfeit és Walter Prüfert közös vállalkozása. Többen már el is felejtettük talán, hogy volt ilyen, hiszen napjainkra
már mindannyiónk gondolataiban ezek az áruházak KIKA névként élnek bennünk és
már csak nagyon kevés olyan vásárló lehet az országban, aki a Michelfeit
elhíresült reklámszlogenjére is emlékszik még, ami kb. így hangzott akkor: „nicht
zu weit zum Michelfeit”. A ’90-es évek végére már három áruházzal
büszkélkedhetett, hiszen az M0-ás és az akkor újonnan épülő CORA (micsoda
nosztalgia megint!) mellett nyitotta meg harmadik üzletét. Ha emlékezetem nem
csal, akkor ez olyan ’98-’99 körül lehetett. Azután ahogyan ez lenni szokott
-ki tudja miért?- elkezdődött a szokásos lejtmenet. Rebesgették, hogy
Michelfeit urat valami vadászbaleset érte, a fia meg talán nem volt a helyzet
magaslatán, de ez csak amolyan bútorkereskedő-backstage szünetben a függöny
mögött suttogó infó volt már akkor is, a teljes igazságot meg még a mai napig
sem tudjuk. Ennek a lejtmenetnek volt az első előszele az akkor óriási
slágernek számító Pólus Center-ben bérelt Michelfeit üzlet alapterületének
csökkentése, majd ’99 év végén a teljes Pólus Center üzlet is bezárásra. De ide
még majd visszakanyarodunk.
Sepp Michelfeit és lánya
Az 1942-ben született Rudolf Leiner és veje Herbert Koch sem ismeretlen a szakmában. Míg az egyik a Leiner áruházak felépítésében szerzett magának hírnevet Ausztriában, addig Herbert Koch pedig 1973-tól szépen felépítette mellette saját kis 60 áruházból álló birodalmát, amely a Leiner áruházakhoz képest már nem egy lokális csak Ausztriára fókuszáló helyi márka volt, hanem nemzetközi szinten is terjeszkedett. Ez volt a KIKA. A szakmában így mindenki csak Leiner/Kika néven ismeri őket, bár szakmailag, arculatban, célközönségben a két áruházlánc eltér ugyan, vállalatirányításban, egy részben a beszerzésben és többé-kevésbé a tulajdonosi rétegben azonban továbbra is egy családi vállalkozásról beszélhetünk.
És hogy hogy jön ez most ide? Egyszerű. 1999év végétől első
lépésben a Leiner/Kika először alacsony részesedéssel bevásárolja magát, majd rövid
idő és további két elegáns lépés után teljesen felvásárolja az akkor már erősen
meggyengült és még megmaradt Michelfeit áruházakat. Szegény Michelfeit és
szegény Josef Michelfeit úr. De hát ilyen a piac, kis halak, nagyhalak, ahogyan
az lenni szokott. Mielőtt azonban hatalmas oroszlánkönnyeket kezdenénk el morzsolgatni,
Michelfeit úr ezekkel a tranzakciókkal felkerült a 100 leggazdagabb osztrák
listájára, ami azért valljuk be: szép dolog lehet. Már csak anyagi szempontból
nézve is… Szóval Michelfeit ugrott.
Herbert Koch és felesége
A kétezres évek elején már hét áruházzal képviselteti magát
a KIKA Magyarországon, az (mai napig is a Róbert Károly körúti Gigamatrac
mellett lévő) angyalföldi KIKA zászlóshajóján kívül Budapesten az M5 és
Budaörs, Pest-környékén a törökbálinti KIKA és néhány B-típusú áruházzal
egy-két vidéki városban, mint Pécs, Győr van jelen az országban.
Persze mint a brazil szappanoperákban azt már megszokhattuk,
most is történni fog valami. Természetesen a KIKA bajba kerül -vagy nem tudni
mi van a háttérben- és amíg Koch úr ausztriai birtokán két wiener melange
között elfogyasztott hagyományos osztrák apfelstrudeljét eszegeti ezüst kis
villácskájával, addig a német származású, de immáron dél-afrikai bejegyzésű
Steinhoff csoport -hasonlóan az előző ügymenethez előszőr be- majd felvásárolja
a KIKA áruházakat. Persze a Steinhof csoport itthon teljesen ismeretlen, ez
azonban csak részben igaz, hiszen a kulisszák mögött titkoltan-nem titkoltan a
Steinhoff csoport tulajdonolja ebben az időben Kika, az Extreme Digital és
Pepco üzletlánc. Szóval Michelfeit ugrott, KIKA ugrott.
Bruno Steinhoff
De jajj! Hát igen. Mindig ez a „jaj”. Már-már azt hihetnénk,
hogy bútor kaméleonunk kusza története ezen a ponton végre véget ért, de nem.
Nem-nem. Történt ugyanis, hogy a KIKA üzleteket is tulajdonló, Németországban
is meghatározó méretű Steinhoff csoport elkezdte babrálni a könyvelést. Persze
itt nem olyanra gondolunk, hogy a benzinkútnál az üzemanyaggal elszámoltak
véletlenül egy Mars csokit is. A jelentések szerint vadul mozgatták,
szépítették, kozmetikázták a számokat és tették ezt olyannyira, hogy lebuktak.
Persze a részvényesek ilyenkor nem örülnek, elveszik a bizalom, a befektetők
mentik a pénzüket, az adóhatóságok sem boldogok. Szóval ebben a pillanatban
senki sem boldog steinhofféknál. Az eredetileg is magyar tulajdonú Extreme
Digital is veszi a lapot és Várkonyi Balázs és Kelemen Gyula tulajdonosok
vezénylésével élve az alkalommal visszavásárolják az anno eladott 50,4%-os
tulajdonrészüket a Steinhoff csoporttól. Bravó, pontosan így kell csinálni.!
Tovább is van, mondjuk még? Hát igen. Ezen a ponton kellene
megszabadulni a nem is olyan régen vásárolt KIKA áruházaktól is, amíg még a
portfólióban van valami értéke ezen kis szeletnek. Egyébként 2018-at írunk kb.
tehát nem is volt olyan régen a dolog, már nem is annyira távoli történelem. Szóval
Michelfeit ugrott, KIKA ugrott és Steinhoff is nemsokára ugrik, de előbb
megállnánk egy kicsit.
Na. Szóval itt egy kicsit megállnánk. Nem is azért, mert meg
kellene állni, sokkal inkább azért, mert van itt egy kis érdekesség is a száraz
adok-veszek, arculatot átfestegetek, logókat átragasztgatok, boltokat
átnevezgetek történetben. Mégpedig Benkő úr. Vagyis a Benkő család már
Ausztriában született sarjáról ejtenénk néhány szót, aki persze (ezt nem tudom
persze biztosan) már nem magyar. Szóval René Benko végigbukdácsolta az
általános iskolát, voltunk ezzel így páran. Az érettségi is csak többszöri
nekifutással jött össze (ez is sokunknak ismerős lehet). Elkezdte ugyan, de
abbahagyta a gazdasági főiskolát. Óvónő anyuka, hivatalnok apuka, érettségi. Semmi
pénz. Ennyi. Ekkor 18 volt. 20 éves korában vett Ausztriában egy egészségügyi
központot. Is! Benko úr idén 37 éves lett, ez mondjuk nem akkora dolog, de ha
hozzátesszük azt, hogy ingatlanbefektetéseinek köszönhetően napjaink 10
leggazdagabb osztrákja között foglal helyet -na így már izgi. A nulláról
persze. Szóval Benko úr gazdag családi háttér nélkül, nulla schilling kezdőtőkével,
felsőbb tanulmányok nélkül eljutott oda ahova és most éppen azon gondolkodik,
hogy megveszi a KIKA áruházakat. De bevásárolta vagy megvette? az osztrák Kurier-t
és a Kronen Zeitung-ot is, ez talán az osztrák napilap piac 80%-a lehet vagy
mindegy is. Szóval KIKA. Benko úr óvatosan megkérdezi, hogy hány darab ilyen
áruház van, mondják neki, hogy herr Benko körülbelül olyan 68 db különböző
méretű lehet. Benko úr benyúl a zsebébe és udvariasan kiteszi azt a 180
milliárd forintot az asztalra, amiben megegyeztek. Így jutottunk el Michelfeit
úrtól, Robert Koch-on keresztül, a Steinhoff csoporton ét egészen Benkő
-bocsánat!- Benko úrig és az ő általa birtokolt Signa csoportig. És még mindig
2018-at írunk. Szóval Michelfeit ugrott, KIKA ugrott. Steinhoff ugrott.
Sebastian Kurz osztrák kancellár és René Benko
Hát persze, hogy nincs vége. És igenis: „hát”-tal kezdjük a
mondatot…
Hát nem. Richard Seifert és Gerta Lutz nem repülték át először
az óceánt, még csak nem is ők voltak az első osztrákok, akik oxigénpalack
nélkül mászták meg a Mount Everest titokzatos csúcsát, de nem is a német „Szomszédok”
sorozat főszereplői. Ők csak bútorkereskedők. Persze nem akármilyenek. Európa egyik
legnagyobb, az utóbbi években a legdinamikusabban fejlődő bútoripari vállalkozását
építették fel az elmúlt közel 50 évben. 1973-tól egészen 1999-ig átlagosan -főként
az utóbbi években- évente hat bútoráruházat nyitottak, ezzel többek között a
Lutz csoport egyike lett a húsz leggyorsabban fejlődő vállalkozásnak Európában.
Ha bútorról beszélünk Nyugat-Európában, akkor az IKEA és a Lutz csoport viszi a
pálmát. Apró érdekesség csak, hogy míg például a szomszédos Ausztriában a XXXLutz
név ismertsége az emberek között 98% (vajon ki lehet a 2% aki nem ismeri? Olyan
lehet náluk, mint nálunk az, hogy: POSTA), addig ugyanebben a társadalmi közegben
a az IKEA ismertsége „csak” 94% (vajon ki lehet a 6% itt is?)
Ugye, ha egy üzlet beindul, akkor nincs megállás. A
Seifert-Lutz házaspár sem tudott leállni, jól is tették, hiszen 2013-ra 800
dolgozóval és 1,25 milliárd Euro-s árbevételével a legnagyobb területtel
rendelkező és a legnagyobb forgalmat bonyolító osztrák bútoráruház lánccá nőtték
ki magukat. 2010 évben már az oroszlán barlangjába is bemerészkedtek és hazai
pályán mentek neki a rivális bútorszörnyetegnek. A svédországi IKEA-nak. Az
első XXXLutz áruház tehát ebben az évben nyílt meg Svédországban is. És nyílnak
és nyílnak és nyílnak… Persze zárnak is néha. Néha eléggé nem szépen. De ez
most nem a témánk. Üzletbezárásokról most inkább nem írnék. És nem azért, mert
nem lenne érdekes tanulmány például a 2013-as müncheni boltbezárás vagy annak
módja és a végkielégítések körüli hercehurca, hanem azért, mert nem szeretnénk
egyből más színben feltüntetni egy éppen csak hazánkba érkezett vállalkozást.
Még azt mondanák, hogy „ezek a magyarok, hogy milyen rosszindulatúak, mennyire
negatívak és mennyire csak a rosszat látják meg mindenben. Na ézért tartanak
ott, ahol…”. Na ezt a luxust ugye nem szeretnénk megengedni XXXXXXLutz
sajtóosztályának sem, így tényleg inkább egy amolyan bizalomépítő, kedvcsináló
kis összefoglaló-szösszenetre gondoltam én is. Tulajdonképpen már meg is
történt.
Annyira nem értek a business-hez, valamiért és valahogyan azonban
mindig képbe kerülnek tőkések, befektetők. A Lutz csoportnál sincsen ez
másképpen, hiszen 2016 óta 50-50% tulajdonban a francia Clayton, Dubilier &
Rice befektetési vállalattal közösen irányítják az immáron 302 üzletházból álló
Lutz vállalatbirodalmat. Bár Richard Seifert társalapító társtulajdonos 2017-ben
sajnálatos módon a 67 éves korában elhunyt, helyét az alapító fia a 34 éves
Michael Seifert vette át, aki hasonló ambícióval, rátermettséggel és tudással
képviseli a tovább a Lutz csoport érdekeit. Bár azt tapasztaltam eddigi szakmai
utam során, hogy a nagy európai cégek esetében, ahol több országban is folyik
tevékenység és akiknek Magyarországon is vannak érdekeltségeik, na szóval azt
tapasztaltam, hogy többnyire az excel tábla alján szoktunk lenni amikor
forgalomról, nyereségről, meg ilyen száraz és lényegtelen dolgokról van szó. Na
jó, lehet, hogy nem a legalsó sorban, de minden kétséget kizáróan azokban a
sorokban, amikre a fontosabb értekezleten már általában nem jut idő.
Ennek ellenére (vagy éppen ezért) valahogy ment a seft a háttérben,
így Benko úr nem sokat melengetett nem is olyan régen megszerzett legújabb
ingatlanbirodalma fölött, hiszen az szépen és csendesen átvándorolt a Lutz
csoporthoz, hogy XXXLUTZ néven „új” áruházlánc jöhessen létre Magyarországon
(is) Szóval Michelfeit ugrott, KIKA ugrott, Steinhoff ugrott, Signa csoport (emlékszünk
ugye? tudják: Benko úr) ugrott. Most éppen Lutz van. Na bumm. Volt már ilyen.
Vagyis ilyen még nem volt…
De egy kicsit még visszakanyarodva a Lutz csoport bemutatásához,
hiszen végülis ezért íródott ez a cikk. Szóval Seifert bácsi és Lutz néni nem
nézték tétlenül végig az elmúlt közel 50 évet, egészen takaros kis birodalmat
gyűjtögettek össze, igazából még leírni is fárasztó a számokat, nem hogy ennyi
üzletet megnyitni, berendezni, dolgozókkal és termékkel feltölteni, stb. Tehát
a 2020-as állapotnak megfelelően néhai Seifert bácsi és Lutz néni 96db XXXLutz 64db Mömax 66db Möbelix boldog tulajdonosai lettek.
Azért ez -mondjuk meg őszintén- : nem semmi! Gratulálunk!
És, hogy mire számíthatunk? Reklámokat tekintve 1999-től fut
a Putz-család szituációs komédiáira épülő reklámkampány Ausztriában, amely
egyszerű, szórakoztató üzenetekkel kerül közelebb vásárlóihoz. Hogy ezek a
reklámok a volt szocialista országokban is megjelenek-e majd afelől lehetnek kétségeink,
hiszen a német nyelvre íródó szitkomok nehezen interpretálhatók egy más
kultúrával és más nyelvvel bíró ország reklámvilágába. De legyen ez a jövő
meglepetése.
Mit is várhatunk az XXXLutz megjelenésével?
Ugye a Lutz-csoport eddig is évek óta jelen volt a magyar
piacon, azon kedves olvasóinknak, akik esetleg kevésbé informáltak -és miért is
lennének jobban azok-, kevésbé tájékozottak a magyarországi bútorpiaci-polipok
világában szeretnénk elmondani, hogy az XXL Lutz csoporthoz tartoznak a Mömax
és a Möbelix áruházak is, mostanra ért oda a gazdasági környezet, hogy az
alsóbb piaci kategóriát kiszolgáló Möbelix, a kicsit feljebb található
középkategóriának is nevezhető Mömax után a tehetősebb társadalmi rétegeket is
kiszolgálni képes XXXLutz áruházak is megjelenjenek kicsiny országunkban.
Ahogyan a vállalati struktúra iménti rövid felvázolásában is láthattuk, árfekvés
szerint az XXXL Lutz csoport három részre tagolja saját pozícióját és igyekszik
minden gazdasági szinten megcélozni az adott társadalmi rétegek igényeit és anyagi
ráfordítási lehetőségeit. (ennél persze
sokkal több érdekeltsége van és tényleg csak a teljesség igénye nélkül: XXXLutz,
Mömax, Möbelix, XXXL Neubert, XXXL Hiendl, XXXL Pallen, XXXL Rück, XXXL
Emslander, XXXL Bierstorfer, XXXL Mann Mobilia, XXXL Sparkauf, XXXL
Gamerdinger, XXXL Gamma, XXXL Lesnina) Ennek fényében a felsőbb rétegeknek évtizedek
óta az XXXLuzt márkanevek alatt futó áruházak kínálnak pénztárcához igazított
termékcsoportokat természetesen az igényeknek megfelelően magas minőségben és a
magasabb minőséghez tartozó magasabb fogyasztói áron. Egyébként a márkák
szerinti vásárlói rétegekre történő elkülönülés nem ismeretlen jelenség, hiszen
Ausztriában is -cikkünkben is- találkoztunk már korábban is ilyennel. A Leiner
áruházak mellett felnövekvő -és a családhoz tartozó Robert Koch által
alapított- KIKA áruházak is pont ugyanezt a célt szolgálták anno. Tehát az
XXXLutz által megcélzott vastagabb pénztárcával bíró vásárlói rétege után a
gyengébb középmezőnyt, az átlagos elvárásokkal és átlagos anyagi lehetőségekkel
bíró vásárlóknak kialakított MÖMAX üzletek következnek, míg a diszkont
jellegéről, a vékonyabb anyagi forrásokkal rendelkező vásárlók számára
kialakított Möbelix választék nyújthat ár-érték arányban talán megfelelő
megoldást.
Az a csodálatos Málta
És egy kis érdekesség, ha úgy tetszik: egy kis eredeti
magyar rosszindulat. (csak, hogy a sajtóosztály is boldog legyen) Ugye adót
fizetni kell. Hogy melyik országban a vállalkozásoknak mennyi társasági adót
kell fizetni, azt a mindenkori vezetés dönti el. Itt megoszlanak a vélemények,
ahogyan ez már lenni szokott. Az állam általában alacsonynak gondolja, míg a
vállalkozások magasnak, de ennek már csak ez a rendje. Aztán meg vannak olyan
országok, ahol erről egyeztetnek, számolgatnak és lejjebb viszik a
vállalkozások egyik legnagyobb terhét: a társasági adókulcsot. Ausztriában is
így volt, leültek, beszélgettek, számolgattak, hogy csak sok az a 43%. 2005-ös
osztrák adóreform a társasági adót 43%-ról 25%-ra, így nagyon sok vállalkozás
fellélegezhetett, hogy: ez igen! Persze mindig van alacsonyabb, mindig van
kisebb, kevesebb, kecsegtetőbb ajánlat. Sőt! Vannak adóparadicsomok is. Ennek a
szónak ugyan nálunk nincs jó hangulata. Ahogyan az adóoptimalizálásnak sincs.
Mi már csak ilyenek vagyunk, annyit azonban érdemes leszögezni a jófejség
kedvéért, hogy az adóoptimalizálás tőlünk nyugatra nem szinonimája az adócsalásnak.
Egy offshore cég nyugaton egészen mást jelent, mint kicsíny hazánkban. Persze
az eredmény majd egy máshol fizetendő és alacsonyabb adó. Ez tiszta sor. Na így
alapított Máltán a a Lutz csoport egy „ilyen” céget. A Máltán alapított XXXLutz Marken GmbH kezébe kerültek a XXXLutz
csoport márkajogai, így a még oly kedvező társasági adókulccsal bíró Ausztria
kezéből is kikerül a társasági adó nagy része, hiszen a máltai törvények
szerint az ottani társasági adó csak 5%. Az meg ugye még sem 25… Forrás: https://de.wikipedia.org/wiki/XXXLutz
Szóval kalandos kis kaméleon-túránk végéhez közeledünk és
tényleg nem maradt már más hátra, mint hogy sok szerencsét, sikeres
kereskedelmet kívánjunk legújabb „jövevényünknek”: sok sikert XxxLutz!!!
Üdvözlettel:
Pálinkás László
