2013. június 9., vasárnap

Matrac gyártók: itthon és nem


Márkák fényévekre...
Ez a cikk 2013-ban született. Ezért a cikkért talán 2014-ben vagy 2015-ben a Győr-közeli Biotextima Kft beperelt becsületsértésért és a jó hírnév megrontásáért. A győri bíróság 2018-ban Győrben elítélt első és másodfokon.

(A Győri Bíróság 2018-as II. fokú ítélete alapján az utolsó bekezdésben használt a szakácsot megnevező fantázianevet 2018.03.03-án megváltoztattam. Új szereplőnk Monsiour Jules Rouge név alatt tesz nekünk majd egy apró "szolgálatot")

Update 2019! 
Alapvetően egy szemét alak vagyok és nem hagytam annyiban. A matracaimat igenis ellopták, lemásolták. Az ítélet indoklásában olyan mondatok szerepelnek, amiket én nem mondtam, nem írtam le és úgy gondoltam, hogy csak nem lehet elítélni valakit olyan dolog miatt, amit nem követett ell. Az Alkotmánybíróság elkaszálta a kérelmemet, Strasbourgban az Eberi Jogok Bírósága még nem döntött, viszont 2019 januárban a Kúria hatályon kívül helyezte az ítéletet és új eljárást rendelt el. Köszönöm!

Update 2019 tavasz! 

Kedves Biotextima Kft, kedves Vörös Gyula!

Vártam Önöket Győrben a tárgyalóteremben. Új tárgyalás, új bíró, új eljárás. Már annyira belejöttem pedig. De hiába vártam. Na mindegy. Néha bölcsebb dolog


 FELADNI! 

Megint csak nem szeretnék senkit megbántani, de nem tudok elmenni a hazai matracgyártás impotenciája, a kreativitás teljes hiánya és a hazai matracgyártás ebből adódó okszerű hanyatlása mellett szótlanul. Nem szidni, nem kritizálni, nem kioktatni szeretném a magyar matrac gyártás képességeit, állapotát, sokkal inkább a jelenséget szeretném bemutatni, ami azt hiszem az egész magyarországi vállalkozáskultúra -tisztelet a kivételnek- lenyomata is lehetne. Kitaláltuk, megvalósítottuk, hogy mi az a titkos vállalkozástan-béli recept, aminek módszeres és kitartó használatával, fáradságos és sokévi munkával könnyedén elérhetjük, hogy hogyan NE jussunk egyről a kettőre. Szóval matrac gyártókról lesz szó, matrac gyártásról, innovációkról, piaci prostitúcióról és szánalmas vergődésről egy sodró folyóban...

Csak úszni az árral....

Magyar és külföldi matrac gyártók, a magyarországi matrac márkák, matrac típusok, a felhasznált alapanyagok és egészében a magyarországi és nemzetközi  matracgyártás egy kicsi -inkább nagyon, nagyon, nagyon jelentős- eltérést mutatnak. Míg a magyar matrac gyártók, matrac márkák inkább a könnyen eladható, olcsó matrac alapanyagokat részesítik előnyben, feltételezve, hogy a magyar fogyasztó csóró és önmagára igénytelen és még a fáradságot sem véve arra, hogy megpróbálja ennek az ellenkezőjét elhinni vagy elképzelni; addig a szomszédos, fejlettebb országokban az elmúlt 20 évben olyan fejlesztések, olyan innovációk jöttek létre, amik valóban irigylésre méltóak. Természetes, hogy a fizetőképes kereslet nagyban meghatározza egy ország fejlesztéseit, beruházásait és innovációs készségeit.


Valóban üresek a zsebek?

A nagy forrást igénylő és sokszor évekig tartó matrac alapanyag-fejlesztést valóban csak a gazdag országok engedhetik meg maguknak, így nem csoda, hogy a Tempur egyedülálló memoryfoam alapanyaga dán, az Aerial és Aerial Senso alapanyagok kifejlesztője német és a speciálisan könnyű és légáteresztő EvoPore Curem memory foam megalkotója svájci, a különleges Viscogel pedig amerikai. Kicsiny országunk tehát a matrac gyártás területén sem jeleskedik, a magyarországi matrac gyártók még mindig kizárólag a jól ismert és hagyományos alapanyagokból dolgoznak: bonell rugó, zsákrugó, különböző habok, memoryfoam, latex és kókusz. Azt már tényleg csak a margó szélén merném megjegyezni (ha lenne margó), hogy ezek az alapanyagok szinte kivétel nélkül nem magyar termékek: a habok osztrák, angol és holland tulajdonú habgyártó üzemek, a latex általában belga vagy szlovák, a kókusz valahonnan a messzi francból jön, rugógyártásunk meg évtizedek óta nincsen) A nemzetközi matracgyártás sajnos semmilyen téren nem hasonlítható össze a magyar matrac gyártás színvonalával és hiába is szeretné akár a forgalmazó, akár az öntudatos Vásárló egy kicsit támogatni a magyar ipart, tolni egy kicsit a magyar matracgyártók szekerét, venni a nagy szellemi tőkével magyar kezek által készült jobbnál jobb matracokat; ha egy kicsit különlegesebb, kicsit fejlettebb, kicsit exkluzívabb termékre vágyik az ember, akkor szinte megkerülhetetlen, hogy külföldi matrac gyártók termékeihez nyúljunk. A magyar matrac gyártók több évtizedes elmaradását természetesen nehéz lenne behozni, hiányzik a fizetőképes kereslet, hiányzik az innovációs kedv és hiányzik a megfelelő kereskedelmi árrés is, aminek egy részét majd megint matrac fejlesztésre, újabb és újabb matrac alapanyagok kísérletezésére fordíthatnánk. Tehát igénytelenedünk tovább, püföljük a kókusz-latex, kókusz-hideghab matracokat, amíg a két évtizedes kókuszrostos agymosás teljesen el nem tűnik a fejekből.


Körbe-körbe...

A magyar matrac gyártók másik nagy hátránya a motiváltság hiánya. Egy matrac kultúrában annyira nem jártas ország ingerszegény környezetében szinte alig jön vásárlói igény új matracok, új megoldások vonatkozásában, de még ha jönne is ember nincs, aki meghallgatná vagy felismerné, mert az ízekre szedett és a végtelenségig lesoványodott magyar matrac-tápláléklánc a mindennapi túlélésért küzd: az eladó a jutalékért, mindegy hogy mit, csak forgalom legyen, inkább vigyen valami olcsó vackot, mert az is forgalom, csak ne a konkurens üzleteket gazdagítsa (az, hogy jó lesz-e majd vagy se, azt most ne is boncoljuk); a boltosok, hogy ne legyen megint egy veszteséges vagy +nullás hónap, mindegy hogy mit, csak vegyenek, fizessenek és vigyék; a gyártók területi képviselői meg lapulnak, mint sz*r a fűben, örülnek, hogy termékeikkel (legalább néhány matraccal) bent vannak az adott üzletben; a gyártó meg.... -ő meg csak gyártja, amit megrendelnek -legalább van megrendelés, nem áll teljesen az üzem és még nem kellett mindenkit kirugdosni. Így a kicsit fásult magyarországi matrac gyártók az érkező új ingerek hiányában a régi, százszor lejátszott lemezt porolgatják évek óta, kicsit karcos, kicsit recseg, de azért még forog és jön belőle valami hang, ami a 2000-es évek boldog emlékeit idézi fel újra. Szóval magyar matrac gyártás ide, magyarországi matracgyártás oda a magyarországi matrac gyártók évtizedek óta szépen úsznak az árral, orruk éppen kilóg a vízből és az egyetlen cél, hogy elérjék a partot.

Mennyivel jobb így...!?

Az innováció pedig nem mindig pénz kérdés, rengeteg matracipari fejlesztés inkább csak know-how, hozzáértés, ötlet kérdése. Az ilyen jellegű matrac gyártók -amennyiben találunk ilyet Magyarországon- majd igyekeznek termékeiket valamelyik Nyugat-európai piacon Euróra váltani és az így kalkulált borsos fogyasztói ár -kicsit nyugatabbra azért sokkal vadabbul szorozgat ám mindenki, na meg szállítási költség, meg a kölni kiállítás pénzét is be kell hozni valahol- majd a magyar matrac piacon már nem lesz sem versenyképes, sem piacképes, sem pedig életképes.Viszont van egy új, a hazai piacon életképtelen termékünk, ami lássuk be: ugyan jobb, mint a semmi, csak hát szegény derékfájós magyar Vásárlóval meg mi lesz? Ez majd kizárólag a gyártónak lesz jó, mivel az így szerzett euró-gombok (itt elismerésem, mert valóban megérdemelten) majd az ő zsebét fogják kilyuggatni -és ez így is van rendjén. Na de mi lesz velünk? Jönnek továbbra is a régi csontok, a leharapott, zsírba fagyott hideg virslik és a kibelezett kakaóscsigák?

A csont soha nem fogy el...

A másik magyar matracgyártók által szívesen használt recept, hogy: ami ki van találva, azt már nem kell már kitalálni. Magyarul a magyar matrac gyártók nézegetik a külföldi matracos oldalakat, matrac webshop site-okat (és hazait is, mert azért egy-két jó dolog itthon is születik, de erről majd egy kicsit később beszélünk még), nézegetik a legújabb matrac maggeometriákat és kicsit butított formában, kicsit butított alapanyagokból, kicsit alacsonyabb magmagassággal (meg még egy-két olcsósító módosítással) kicsit olcsóbb matrachuzattal egy elegáns kardvágással magyarosítják azt és, mint önálló fejlesztés, mint saját matrac gyártás, mint magyar innováció megpróbálják apró Forintra váltani azt. A magyar matrac gyártás éber, ügyes és általános etikát nem ismerő jelenség. Olyannyira, hogy egy-egy termék így aztán felbukkan más gyártók kínálatában is -természetesen, mint "legújabb fejlesztés- és majd ugyanezt a matracot másik két-három gyártó is beteszi választékába más-más neveken, de ismét az újdonság erejével, üvöltő piros betűs címkével, hogy: "A legújabb fejlesztésű...". Kicsit olyan ez, mint ha a szomszéd használt alsóneműjét vennénk fel az első randevúra, ahol aztán lehet, hogy nem is derül ki, ha meg igen, az sem annyira számít, mert mennyi szabad nő/férfi szaladgál még az utcákon, egy balek csak akad majd, aki így is szereti.

Hogy több folt ne essék...
Szóval copy-paste átemeltük (Ctrl C - Ctrl V), ugyanaz a forma, ugyanaz a szín, ugyanaz a kialakítás, jóárasítottuk is meg minden. Az "újragondolt" matrac (már abban az értelemben, hogy valaki: újra gondolt rá:-), a magyar szellemi termék csúcsa, kreativitásunk Oscar-szobra, a tervezés Eifel-tornya, a matrac innováció Tesla-ja tehát gyártásra kész. Vegyünk egy plasztikus példát, tapasztalatom, hogy példákon keresztül sokkal könnyebb megérteni a dolgokat.

A következőkben szereplő személynevek kitalált nevek, a termékek nevei valóságosak. A személyek valósággal történő bármiféle egyezőség csak a véletlen műve lehet. Vagy nem. Vagy igen.

Szereposztás:

Az eredeti termék: RelaXx Signum Dual Hard (matrac, 2010 óta gyártásban)
A fejlesztő: Pálinkás László (Sleep Care Kft)
A RelaXx védjegy tulajdonosa: Pálinkás lászló (Sleep Care Kft)
A terméket újdonságnak beállító: Biotextima Kft (talán 2013-ban)
Az új termék: Relax Double Hard
Az új termék: szerintem ugyanaz (a Biotextima szerint: hozzá nem értő számára összetéveszthető)
Az új márka: Cloud Bedding System


Félre téve a teátrális megjelenést, in medias res -csapjunk bele a történetbe. Fejlesztettem annak idején egy matraccsaládot. Csak emlékeztetőül: a RelaXx márkanév védjegyoltalom alatt álló védett márkanév. Tehát RelaXx márkanéven jelentek meg a Signum és SenZone Memory termékek. Kivételes és egyszerű újításokkal, hihetetlen variációs lehetőségekkel, tökéletes és személyre szabható ergonómiával, akár négy komfort egy matracban, Tencel huzat, stb; tehát akkor mindent tudott, amit egy normál habmatracból ki lehetett hozni. Ja, és normális áron mindezt. Eltelt ca. négy év. Mindkét termék sikeres lett, többezer honfitársunknak ad a mai napig megbízható, elérhető árfekvésű megoldást. Egyszer csak kapok egy DM levelet a Biotextima -valószínűen kivételes képességekkel megáldott, kifogástalan piaci ismerettel rendelkező és jól felkészült- üzletkötőjétől, hogy megjelent a legújabb, szenzáció, atrakció meg minden matrac családjuk. Nézem a prosit: szép. Nézem a termékek neveit: RelaX. Nézem a terméket: 100% Signum (de úgy, hogy egy vonal nem került arréb!!!) Nem szóltam semmit. Aztán nem hívott, nem írt, nem jött. Lehet, hogy valaki felvilágosította. Pedig igérte, hogy már nyomdában van a prospektus és a hét elején jön vele. Kár. Hideg téli estéken majd jó lesz fűteni. Persze ezt meg lehet tenni. Bármit meg lehet tenni. Én nem vagyok egy pereskedő típus, soha nem pereltem még senkit. A know-how hiányát megértem, kevesen értenek a matracokhoz Magyarországon. Na de a névválasztás? A betűket csak legtöbbünk ismeri. Biztosan azt is elmondták az iskolában, hogy a betűket lehet kevergetni is. Ebből lesznek a szavak. És azért van szükség egynél több szóra, hogy ne mindenre azt mondjuk: bütyülü. Egy új matrac név kitalálása persze páréves rutin után megy csak. Ezért van az , hogy két-három évet kell várni, amíg gyerekünk önálló nevet tud adni kedvenc plüss patkányának. Hívhatná "pati"-nak is, ahogyan a szomszéd kislány és kisfiú hívja, de így a szomszéd kislány és kisfiú hívja a szürke ikeás patkányát -és az olyan ciki lenne...

A Signum matrac nem egy agysebészet kategória, nem egy perpetum mobile, vagy valami csoda ingyen-energia. Ez csak egy jól átgondolt matrac. Megér egy Signum matrac ekkora hercehurcát, mint ami majd most jön? Megér annyit ez az egész, hogy valakinek nem kellett odaülnie egy A4-es papír fölé egy pohár viszkivel és egy pár órát rajzolgatnia.

Risooto. Nem agysebészet. Rizs és zöldség...

Nem tudom mihez hasonlítani. Próbáljuk meg a rizotto-hoz hasonlítani a történetet és legyen a francia mesterszakács neve mondjuk: Jules Rouge. Nem az a feladata, hogy űrsiklót tervezzen, mert ő csak egy szakács ebben a példában -még hozzá nem egy rossz szakács. Csak egy egyszerű rizottót kellene főznie. Van olyan szakács, aki ezt csukott szemmel megcsinálja, álmából, féllábon. Monsiour Jules Rouge azt hiszem nem tud rizottót főzni. Van olyan mesterszakács, aki ilyenkor (szégyen-nem szégyen) megnézi a szakácskönyvet és nekiugrik. Van aki meg átsétál a szomszéd étterembe és áthozza a hűtőből a kész rizottót -átlapozza a konkurens séf receptfüzetét, beleiszik egy bontott üveg vörösborba és a maradékot szétlocsolja a hófehér damaszt abroszokon...



Az elején hazudtam. Hazudtam, amikor azt írtam, hogy nem szeretnék megbántani senkit.

Elnézést érte.

Üdvözlettel:

Pálinkás László

www.matracguru.hu

 www.biohome.hu

Folytatjuk...

9 megjegyzés:

  1. Hűűű ez egy nem semmi "érvelés "! de inkáb valamiféle kapálózás jellege van egy picit!!

    Signum " pálinkás laci fejlesztés??"
    Ha egy picit körbenézünk a szűk európában nem innék hideg vizet arra az egyszerű fejlesztésre.

    No comment

    VálaszTörlés
  2. Kedves No comment!

    Van egy cég. Úgy hívják Eurofoam. Habban ők nem kicsik. Volt ott egy hozzáértő ember. És volt egy általam megfogalmazott igény. A képlet innen egyszerű: én hoztam az igényt és az elvárásokat, a hozzáértő dolgozó megtervezte, az Eurofoam pedig gyártotta és szállította. Eddig ok? A hozzáértő ember félig magánzó lett (pont neked mondanám:-)és pont, mint a monszun vagy egy volt feleség: vitte az autót meg a házat (meg a Signumot és még egy-két ötletemet) és felkínálta tiszavirág életű bájait fűnek-fának. A történet többi részét már ismertjük mindannyian...

    Különben értem én a "szakember oldalról" a történetet, de biceg egy kicsit. Ha én kitalálom, hogy egy ökör hogyan tudná a fejét legjobban a falba verni és megkérnélek, hogy vezesd az ökröt így és így a falnak, akkor te ki leszel ebben a találmányban? Aki kitalálta vagy a tehénpásztor, aki nekivezeti a falnak az ökröt?

    Kedves No comment! Ez egy jó kis csetepaté lesz. Alig várom:-)

    U.i.: nem tudom megfigyelted-e, hogy mindenhol és minden bejegyzésemet a nevemmel aláírom. Megnéztem a naptárt, hogy nem-e valami névnapi vicc-e a bejegyzésed, de nem. Valaki tudja, mikor van Zsolt nap?

    Üdvözlettel:

    Pálinkás László

    VálaszTörlés
  3. Szeretnék két dolgot kiegészíteni a bejegyzéssel kapcsolatban, no comment szerintem nem dolgozott ezen a szakterüeten mikor amit most újdonságnak mutatnak be már rég gyártásban volt, a másik a Relaxx Signum Pálinkás Laci ötlete és fejlesztése volt, mivel ott voltam a teszteléseken az anyagpróbán a különböző változatok tesztelésén, a technikai ergo alapanyagvágás és ragasztás megvalósítása nyilván a fentebb említett módon történ. A bejegyzést egyébként kiegészítettem a http://www.matracvampir.blogspot.hu/ oldalon. No comment bejegyzése pedig pontosan leképezi azt ait a Laci ír, ráadásul jellegzetesen mondván nem is loptam csak kicsit és lehet, hogy ott sem voltam. Szeretném megjegyezni, múltkor leejtettem az iphomomat széttört és saját kezűleg cseréltem ki az előlapot hátlapot az akkumulátort teljesen más színű kiegészítőkre, tehát akkor az az enyém én találtam ki, Steve Jobs-nak pedig semmi köze nincs hozzá... Dóczi Péter

    VálaszTörlés
  4. Szia MatracVámpír,

    köszi a kiegészítést. Titokban én mindig sejtettem, hogy te találtad ki az Iphone telefonokat nem pedig Steve. Ugye mindig vékony a határ... Egy óvodába járni Palo Alto-ban Jobs-szal, a marcsi-gőzös zűrös szilícium-völgyi gimi évek, meg együtt meglépni a Reed-ről -sorskovácsoló hatású lehet és tényleg nehéz visszafejtegetni, hogy egy borgőzös, elesdés hajnalon ki harapott először az almába:-)

    Viccet félre téve. Kicsit tényleg olyan érzésem van, mintha a szomszéd beállítana este hozzám, hogy feltalálta a vágódeszkát, én meg megmutatom neki, hogy nekünk már évek óta van. Erre ő persze nem jön zavarba egy cseppet sem és lusta közönnyel veti csak oda, hogy higgyem el: ez az ő találmánya és amit én mutattam neki az csak egy darab deszka...

    Na mindegy. Ez egy ilyen hely, ilyen játékszabályokkal és ilyen csapatokkal, de egy nagyon nagy különbséggel: itt csak 4-5 játékos van, viszont ca. 10 000 000 bíró áll a partvonal szélén síppal a szájukban.

    Tulajdonképpen nem is a Signum matracról van szó (bár még mindig egy nagyon jó termék:-), hanem elvekről, etikáról és piaci magatartásról.


    Üdvözlettel:

    Pálinkás László

    VálaszTörlés
  5. neked aztán van időd.. Te egy senki vagy és úgy letollak a Magyar piacon, mint egy alsógatyát. Azt hiszed hogy te sz r..tad a spanyolviaszt meg hogy te vagy a matracguru?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia névtelen,

      kezdem azt hinni, hogy egy bohózatban vagyunk. Lenne itt egy "Törlés" gomb is nekem. Arra gondoltam, hogy ha meg szeretném őrizni az Alváskultúra blog színvonalát, akkor az ilyeneket törölnöm kellene. Azután rájöttem, hogy nincs is jobb fémjel erre a cikkre, mintha egy ügyvédi szárazbélyegzővel hitelesítette volna valaki a szóban forgó "Matracgyártók: itthon és nem" írás valóság tartalmát.

      Üdvözlettel:

      Pálinkás László
      www.matracguru.hu

      Törlés
  6. Eszméletlen, ami itthon folyik. Ez az ügy is jelzi, hogy mekkora sötétség van a felyekben.

    Pont valamelyik héten látam, hogy egy matracos weblapon a MRSale márkanevét használják fel - gondolom enegedély nélkül, mert, amikor most rákerestem, már nem volt ott.

    Vajon mikor fog itthonról ez a "rágcsáló" mentalitás kihalni?

    VálaszTörlés
  7. Kedves Hozzászóló,

    csak az érdekesség kedvéért néztem meg és a pl. a Mr. Sale kifejezés nem áll védjegyoltalom alatt. Így természetesen bárki használhatná. A védjegyoltalom pénzbe kerül és nem véletlenül fizeti ezeket az összegeket az ember akár többször is, mert biztonságot és jogosultságot ad.

    A rágcsáló magatartás meg szerintem a kereskedelemben egy szokványos dolog, amit nem tilos, azt többnyire szabad. Lásd Samsung és Iphone 1.

    Szerintem a morál vagy az etika húzhat valamiféle határt, kicsiny országunk ebben nem túlzottan erős és sajnos még azok is belesodródnak, akik egyébként szeretnének becsületesen vagy becsületesebben kereskedni.

    Üdvözlettel:

    Pálinkás László

    VálaszTörlés
  8. Kedves Pálinkás László!

    Őszintén szólva egyéb okok miatt most csak ide tévedtem, és bele-bele olvastam az írásokba. Szeretnék érdeklődni, hogy Önnel fel tudom e venni a kapcsolatot?
    Itt nyilvánosan nem írnám le milyen ügyből kifolyólag, de hát ha Ön tudna segíteni nekem ez ügyben.
    Előre is köszönöm válaszát, elérhetőségem: steffi.kriszti@gmail.com
    Üdvözlettel:
    Oláh Krisztina

    VálaszTörlés